RÉGI-ÚJ UTAKON: MEGGYES FRANGEPÁN TORTA

By 2019.02.20. november 7th, 2019 Egyéb kategória

Lassan 3 éve, 2016-ban a sütés iránti szerelmem találkozott az önkifejezés, az alkotás vágyával, melyből megszületett a fantáziadúsan csak Sütiző névre keresztelt blogom. Lelkesen tervezgettem, sütögettem, fotóztam és írtam, közben gyűltek és gyűltek az oldalamon a receptek. Időközben elkezdtem érdeklődni a fényképészet iránt, és az elkészült édességeket szerettem volna minél inkább az általam megálmodott kis világban visszaadni. Sok-sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a blogom egy új oldalra költöztetem, amit egészen a saját ízlésemre szabhatok. Időközben a Jézuska meglepett egy fényképezőgéppel, így remélem, hogy egyre szebb képeket tudok majd készíteni. A végeredmény mellett szeretném majd megörökíteni egy-egy édesség hangulatát is.

 

 

Úgy éreztem, hogy a változás és az új irány egy új névvel lesz teljes, így hát elkezdtem töprengeni. Ez januárban volt, amikor az egy könyv, egy recept sorozaton belül a Piknik Provance-ban című könyvet olvastam, amelyből egy frangepán pite receptjét szemeltem ki kipróbálásra. Régóta foglalkoztat már ez a sült, édes mandulatöltelék, és ahogy forgattam a nevét az agyamban,egyre biztosabb lettem benne, hogy a blogom frangepán néven fog újjá születni.

És azt hiszem, ez a kifejés írja le a legjobban, hogy mit is szerettem volna. Megújjulni, fejlődni, újjá születni. A 3 év alatt szerzett szemléletet és az egy könyv, egy recept sorozatot viszont mindenképpen szerettem volna folytatni, így a 2019. januári könyvem, Elizabeth Bard:Piknik Provance-ban című műve már itt jelenik meg.

 

 

Januárban egy másik könyvért indultam a könyvtárba, de az első pár oldal után rájöttem, hogy jobbkor nem is akadhatott volna a kezembe. A január talán az év legrosszabb hónapja. Túl az ünnepeken, a tavasz még sehol, csak a szürke, téli, hideg és hosszú esték. A könyv könnyed bájosságával a takaró alá bújva, bekuckózva egy bögre teával olyan tájakra repített, amelyek feledtették velem a borús hangulatú évkezdést. A francia mentalitás, a receptek és az élet könnyedsége nagyon inspiráló volt számomra.

És a frangepán? Nos, megérte ennyit várni rá…

 

 

 

 

Meggyes frangepán torta

 

 

Sütési hőfok: 200 C°

Sütési idő: 30 perc

 

Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához, 6 főre

A tésztához:

120 g vaj

3 ek víz

1 ek cukor

135 g liszt

 

A töltelékhez:

90 g vaj

2 tojás

1 tk mandulaaroma

1 tk vanilia kivonat

65 g cukor

90 g mandulaliszt (vagy darált mandula)

150 g meggy

 

A tészta elég rendhagyó módon készül. A vajat,a vizet és a cukrot egy edényben felolvasztjuk, majd a tűzről levével gyorsan belekeverjük a lisztet. Kicsit várjunk, hogy hűljön, és egy 18 centiméteres tortaformába nyomkodjuk.

A tölelékhez kihabosítjuk a vajat a cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat, a vanilia kivonatot és a mandulaaromát, hogy intenzívebb ízt kapjunk. Ezután hozzákeverjük a mandulalisztet és a tölteléket a tésztára öntjük. Beleszórjuk a meggyet, és 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük.

 

 

 

Leave a Reply